Barion Pixel

Üzemanyag adalékok előnyeiről, pánikkeltés nélkül

Az elmúlt másfél évtizedben jelentősen megnőtt az utólagosan kapható üzemanyag adalékok száma a kereskedelemben. Korábban, igen ritkán használtak csak üzemanyag adalékokat az emberek, illetve autógyártók sem preferálták, csak kivételes javítási esetekben, vagy olyan Európán kívüli országokban, ahol az elérhető üzemanyagok minősége nem felelt meg a nemzetközi autóipari elvárásoknak.

Mi változott az Európai piacon?

2010 –ben megjelentek a benzinben és a gázolajban is a bio összetevők, melyek aránya évről-évre nő, tagállamoktól eltérő mértékben. Egy megadott határidőig viszont minden tagállamnak vállalnia kellett az E10 és B7 százalékos aránynak a vállalását.

Magyarországon a 2020 utáni években gyorsult fel a bioetanol összetevők aránya az üzemanyagokban, és évente növekedett, fokozatosan 2022 -ig.

Az üzemanyag bioetanol tartalma elsősorban az előállítást végző gyártó cég számára jelent környezetvédelmi előnyöket, hiszen csökkenti a foszilis alapanyagok arányát, így fenntarthatóbb a gyártás folyamata. Ez jelentős vegyipari fejlődést is hozott magával, komoly beruházási költség növekedéssel párosítva. A bioetanol gyártási előnyei mellett, ugyanakkor figyelembe kell venni pár hátrányos tulajdonságát is, melyekről kevesen beszélnek ugyan, viszont szinte minden autószervizben találkoznak a jelenség következményeivel. Ezen tényezők, a hazai autópark idősebb gépeinél, és az újabb autók sokkal érzékenyebb kialakításainál egyaránt jelentős javítási költség növekedést okoznak.

A jelenleg kapható, etanol tartalmú (E5, E10) üzemanyagok főbb tulajdonságai

  • Az etanol égési energiája közel 30 % -al alacsonyabb a benzinénél
  • Erős vízmegkötő tulajdonsága miatt, jelentős vizet köt le a levegő páratartalmából, mely korróziós folyamatokat indít el
  • Az etanol szárító hatása rontja az üzemanyagellátó-rendszer elemeinek kenését
  • Az agresszív etanol vízzel keveredve, megbontja az üzemanyag egységét, és a benne lévő összetevők egy sűrű, gyantás elegyet képeznek. Ez a gyantás lerakódás dugulást okoz az üzemanyag szűrőkben és a befecskendező fúvókákban.
  • Az üzemanyag gyártását követően, az etanol arányának-, és a tárolás módjának függvényében, akár 6- 8 hét elteltével elindul a fenti agresszív, szavatosságot befolyásoló tényező.
  • Ezzel jelentősen csökken az üzemanyag felhasználhatósága.

Az alábbi hibajelenségek, jó eséllyel a bioetanol tartalmú üzemanyag használatára vezethetők vissza

(Teljesség igénye nélkül)

  • Rosszabb hidegindítási tulajdonság
  • Lassabb gázreakció (autó lustul)
  • Megnövekedett üzemanyag fogyasztás
  • Ragacsos, lakkszerű lerakódás a fojtószelepen, illetve régi motoroknál a karburátor úszóházában
  • Remegő, enyhén hullámzó alapjárat, hibakód nélkül
  • Jelentős koksz lerakódás a motor égésterében, szívósorában, kipufogó részén
  • Megnövekedett olajfogyasztás
  • Motorolajban futó vezérműszijas motorok meghibásodása
  • Gyakran eltömődő DPF szűrő (Diesel motorok) egyéb műszaki meghibásodás nélkül
  • Jelentős lerakódás az EGR szelepen
  • Befecskendező dugulások, keverékképzés, illetve gyújtáskimaradás hibakódok

Mivel lehet csökkenteni a fenti jelenségek okozta többlet szerviz kiadásokat?

Komplex, utólagos üzemanyag adalékok rendszeres használata, bizonyítottan csökkenti az üzemanyag gyantás lerakódásainak kialakulását. Javítja a rendszer elemeinek a kenését és biztosítja a megfelelő keverékképzést, akár sűrű városi forgalomban használt járművek esetén is. A megfelelő keverékképzés fenntartása, a tiszta égéstér és megfelelő kenés, a gyártó által előírt egyéb karbantartási műveletekkel együtt, jelentősen csökkenti a fenntartási költségeket és növeli a motor élettartamát.

Megoldás lehet-e benzines autókba a 100 oktánszámú üzemanyag adalék használata?

Az oktánszám a benzin égésének gyorsaságát befolyásolja. Minél magasabb az oktánszám, a benzin annál rövidebb idő alatt robban be (gyorsabb a lángfront terjedés), és növeli a motor belső elemeinek a mechanikai terhelését. A motorvezérlő elektronika a benzinhez igazítja az előgyújtás értékét, így korrigál, ha szükséges. Amit a sofőr észlel, az a dinamikusabb gyorsulás, jobb teljesítmény. A gyorsabb lángfront a jobb égéstér tisztító hatás mellett, növeli a motor terhelését is. Modern, könnyűfém motoroknál a maximális oktánszám érték 106. E fölött fennáll a dugattyú, vagy a csapágyrendszer károsodása. Sokan az alacsonyabb etanol tartalom miatt tankolnak drágább üzemanyagot, aminél viszont gazdaságosabb opció a normál 95 (E10) használata, rendszeres plusz adalékkal keverve. Ne feledjük ugyanis, hogy az etanolt közömbösítő adalékok használata az E5 üzemanyag esetén is szükségesek a motor hosszútávú élettartama érdekében!

https://pmxeramic.hu/uzemanyag-adalekokrol-szamokban/

Mivel nyújtanak többet a Xeramic® adalékok?

A holland Petromark Automotive Chemicals BV, mint a Xeramic termékek gyártója, az európai adalékgyártók között elsőként, több, mint 30 éves fejlesztési tapasztalattal rendelkezik az autógyártók által is elismert professzionális adalékok fejlesztésében és gyártásában. A PM Xeramic® márkanevű termékek a legnevesebb márkaszervizekben is megtalálhatók.

A Xeramic® Benzin és Diesel befecskendező tisztítókat a normál karbantartások részeként (8-10.000 km –ként) rendszeresen alkalmazva, az egyik legjobb ár-érték arány érhető el a piacon!

Sok konkurens adalékaitól eltérően, már egy flakon Xeramic® befecskendező biztosítja:

  • A szükséges plusz tisztító hatást
  • Az égés hatásfokának javítását
  • Tartós kenést az injektorok és az üzemanyag pumpa számára
  • Kiváló ár- érték arány

A PM Xeramic® adalékok előnyeit beszállítói szerződéssel támogatja a nemzetközi piacon, többek között a Stellantis csoport, a Lotus, a Rotax, a Ford, a Hyundai vagy akár a VW, Mercedes és a BMW is egyaránt. 2024 –ben a legtöbb autógyártó már előírja, vagy ajánlja a minőségi komplex üzemanyag adalékok rendszeres használatát a karbantartások részeként, növelve a modern járművek üzembiztonságát és élettartamát. Termékeink garantált minőségben, autógyártói beszállítóként, érezhető teljesítmény és élettartam növelés mellett, jelentős mértékben csökkentik a fent leírt meghibásodások előfordulását.

Védje Ön is autóját autógyártói minősítésű Xeramic® termékekkel az év minden évszakában!

Viszonteladóinknál, folyamatos kedvezményekkel érhetőek el termékeink, illetve weboldalunkon részletes leírások találhatók termékeinkről.

Tapasztalja meg a Xeramic® adalékok és motortisztítók előnyeit, és ajánlja szerelőjének és autós társainak egyaránt!

Xeramic® csomagok benzines autók számára:

https://pmxeramic.hu/termekkategoria/csomagok/benzines-csomagok/

Xeramic® csomagok benzin- hibrid autók számára:

https://pmxeramic.hu/termekkategoria/csomagok/hybrid-csomagok-uzemanyag-adalek/

Xeramic® csomagok Diesel autók számára:

https://pmxeramic.hu/termekkategoria/csomagok/diesel-csomagok-desel-tisztito-adalek/

Viszonteladó hálózatunk:

https://hitechkeramiakft.hu/viszonteladoink/

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share This
pmxetamic
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.